Mindenki egóista,bunkó,szívtelen boldog embernek lát...
Hát tévednek.. valójában önbizalmatlan ,szomorú, szenvedő,
és legfőképp érző személy vagyok. Sokszor bunkózok hogy ne lássák,
belül milyen gyenge is vagyok.  Egy emlék összetud törni főleg ha meglátom őt!
Esténként mikor senki sem lát összetörök, olykor sírok és egy emléket szorongva
kérdezem Miért? Miért történ ez így? Miért kell ennyit szenvednem? Miért nem ért meg senki? Miért nem találom a helyem? Pedig vele megtaláltam mindent.. De most? Mintha
csak egy báb lennék. Küzdök de rég más irányít. Mintha minden csak körülötte forogna..
Vele álmodok, vele ébredek, vele létezek de még sincs itt csak szívemben az emléke.
Számomra nincs élet nélküle.. csak szenvedek és küzdök de mintha egy helyben futnék.
Kezd minden romokba lenni. Mintha a nehezen felépitett színes lavina ként dölnének fel és helyettük csak fekete fehér romok maradnának. Csak ennyit tudok kérdezni : MIÉRT? :/